Valamikor az 1480-as években született
Portugáliában. Ifjúként mivel nemesi családból származott Leonora királynő
apródjaként szolgált majd. az 1505-ös hadjáratban, mint egyszerű harcos volt
jelen, ezek voltak tanuló évei: vitorlát bontott, szivattyúzott, harcolt. Több
győztes csatában jelen volt, valamennyiben pedig kulcsfontosságú szerepet
töltöttbe.
1513-ban viszont a Marokkó elleni szárazföldi
expedíció során a térde megsérült és lesántult, majd csalással vádolták, de nem
indítottak eljárást. Manueltől az akkori királytó nem kapott engedélyt a
hódításokra. Egy évet a térképek és kutatások, akkori felfedezések vizsgálatára
szánt. Tudta hogy valahol kell lennie egy átjárónak az újkontinens déli részén,
csak még senki sem talált rá. Mivel a Portugál király elutasította a Spanyolokhoz
fordult segítségül. Elvett egy nőt feleségül aki szintén portugál származású
volt. 1528-ban mikor már azt hitte itt sem fogja senki támogatni és a király
nem bocsájt rendelkezésére flottát, váratlanul Fonseca bíbornok állt mellém és
így az öt hajóból álló flottával 1519 szeptember 20-án hajnalban útnak
indulhatott. A felderítő expedíción többször meg kellet állniuk kényszer
pihenőre, volt hogy a tél miatt de sajnos egy hajót is elveszített a San Julian-öbölben,
ahol lázadást is szítottak ellene. Ezt megtorolva folytatta útját mígnem elérte
azt az átjárót mejen keresztül átjutott a Csendes óceánra. Sok volt az áldozato
szám mert az út kíméletlen volt, ráadású a
legnagyobb hajóm San Antonion nem tért vissza, megszökött.
Magellán sajnos életét vesztette 1521 Április
27-én, a Fülöp szigeteken és addigra egyetlen rokona sem maradt.A
legénységnek viszont a földet megkerülve az utjuk ezezl véget ért. 1522
Szeptember 6-án partot értek Gualdalquvir San Lucar de Barrameda mellet.
Magellánbül csak egy okmányt hagytak az utókornak, és a szorosnak az
elnevezését.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése